Jogsebész

a doktor segít

Kapcsolattartás a válás után

Tisztelt Jogsebész !

Szeretném, ha leírnák nekem az alábbi két sor magyarázatát a másodfokú jogerős ítélet: „Kötelezi alperest, hogy korlátozás nélkül biztosítsa a gyermekek részére felperessel a telefonos és elektronikus levelezés formájában a kapcsolattartást. Mellőzi az erre vonatkozó rendelkezések köréből alperes arra való kötelezését, hogy biztosítsa mindkét formában történő kapcsolattartás tényleges megvalósulását.”

Várom S.O.S. segítségüket ügyemben.

Köszönettel és tisztelettel.

Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A bíróság a telefonhívásokra és elektronikus levelekre való válasz lehetőségének biztosítására kötelezte, arra azonban nem, hogy a gyerekek keressék, vagy fogadják az édesapa hívását, megválaszolják a levelét. A problémára nem kizárólag az általunk megírt válasz lehet a követendő példa, elképzelhető, hogy létezik más megoldás, a kérdés más nézőpontból való megközelítése. A fenti témáról további kérdéseket olvashat, illetve kérdéseket tehet fel oldalunkon, a www.onlinejogsebesz.hu weboldalon.

Ne feledje, joga van kérdezni!

Tisztelettel:

dr. Nádas Gábor

ügyvéd

onlinejogsebesz.hu

Mikor mondható fel azonnali hatállyal egy bérleti szerződést?

Tisztelt Jogsebész!

Azzal a kérdéssel fordulnék Önökhöz,hogy nemrégiben ki lett adva egy lakásrész albérletbe, de az albérlővel nem lett kötve szerződés és be se jelentkezett, közbe nem rendeltetésszerűen használja az ingatlant.
A főbérlő többszöri felszólítása ellenére sem. Az a kérdésem, hogy felmondhatom e a szerződést azonnali hatállyal? és köteles vagyok-e albérletet keresni nekik ?

Válaszukat előre is köszönöm !

Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A bérleti szerződést nem kötelező írásba foglalni, bár az mindenképpen hasznos, hiszen megkönnyíti az esetleges jogviták rendezését. Ettől függetlenül szóbeli megállapodás alapján, de Önök között létrejött a bérleti szerződés, melynek megszüntetésével kapcsolatban – ellenkező megállapodás hiányában – a jogszabályi rendelkezések az irányadóak.

A bérlemény nem rendeltetésszerű használata pedig minősülhet olyan súlyos szerződésszegő magatartásnak, ami a bérleti jogviszony azonnali hatályú megszüntetésének okául szolgálhat. Ebben az esetben nem köteles a bérlő részére új bérleményt biztosítani.

A problémára nem kizárólag az általunk megírt válasz lehet a követendő példa, elképzelhető, hogy létezik más megoldás, a kérdés más nézőpontból való megközelítése.

A fenti témáról további kérdéseket olvashat, illetve kérdéseket tehet fel oldalunkon, a www.onlinejogsebesz.hu weboldalon.

Ne feledje, joga van kérdezni!

Tisztelettel:
dr. Schill Szabolcs
ügyvéd
onlinejogsebesz.hu

Örökölhető az önkormányzati lakás?

Kérdés:

Tisztelt Jogsebész!
Az édesapám önkormányzati lakásban lakik és a húgom is ott él állandóra van bejelentve hozzá. Ha esetleg édesapám elhalálozik a húgom örökölheti-e az önkormányzati lakást vagy ki kell-e fizetnie valami használatba vételi jogot ?

A húgom attól tart hogy kirakja az önkormányzat a lakásból vagy hogy fizetnie kell valamit a lakásért. Válaszát előre is köszönöm!

Üdvözlettel.

2014. 04. 26.

Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az, hogy az önkormányzati lakás bérlőjének elhalálozása esetén a bérleti jog örökölhető-e, függhet a megkötött bérleti szerződéstől. A körülmények pontosabb ismerete lenne szükséges a kérdés pontos megválaszolásához.

Javasolom, hogy forduljon az illetékes önkormányzat lakásügyi csoportjához, ahol az adott ingatlanra vonatkozóan konkrét választ tudnak adni.
A problémára nem kizárólag az általunk megírt válasz lehet a követendő példa, elképzelhető, hogy létezik más megoldás, a kérdés más nézőpontból való megközelítése.

A fenti témáról további kérdéseket olvashat, illetve kérdéseket tehet fel oldalunkon a www.onlinejogsebesz.hu weboldalon.
Ne feledje, joga van kérdezni!

Tisztelettel:
dr. Pajor Dávid
ügyvéd
onlinejogsebesz.hu

Kötelezhető-e a munkavállaló az időszakos külföldi munkára?

Tisztelt Jogsebész!

A munkáltatóm külföldön megvásárolt egy üzemet. Arra akar kötelezni, hogy időszakosan minimum 3-4 hétre menjek oda dolgozni. Az utazás előtt néhány nappal közli a feltételeket. Korábban végeztem olyan munkát ami sok utazással járt.

Mikor ehhez a céghez mentem dolgozni, szóban közöltem, hogy én már nem szeretnék utazással járó munkát végezni.
Épp ezért is választottam ezt a céget.
Ekkor még szó sem volt külföldi munkavégzésről. Kérdésem, megtagadhatom-e a külföldi munkavégzést, és ha igen, milyen jogkövetkezményei lehetnek.

Köszönöm válaszukat!

 

Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A hatályos Mt. szerint a munkáltató jogosult a munkavállalót átmenetileg a munkaszerződéstől eltérő munkahelyen foglalkoztatni, így akár külföldön is. Nagyon fontos azonban, hogy csak átmenetileg jogosult erre, ami a hatályos Mt. szerint naptári évenként összesen a negyvennégy beosztás szerinti munkanapot vagy háromszázötvenkét órát nem haladhatja meg. Garanciális szabály továbbá, hogy a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás várható tartamáról a munkavállalót tájékoztatni kell.
Amennyiben az Ön külföldi munkavégzési kötelezettsége a tizenöt napot meghaladja, úgy a munkáltatójának további tájékoztatási kötelezettsége van, és legkésőbb a külföldre történő kiutazást megelőző hét nappal – írásban tájékoztatni köteles Önt:
a külföldi munkavégzés helyéről, tartamáról,
a pénzbeli és a természetbeni juttatásokról,
a díjazás és egyéb juttatás pénzneméről, továbbá
a hazatérésre irányadó szabályokról.

A fenti szabályok betartása mellett a munkáltatónak nem kell az Ön beleegyezését kérnie a külföldön történő alkalmazáshoz, csak abban az esetben, ha
– Ön várandós, egészen gyermeke 3 éves koráig,
– egyedül neveli gyermekét, úgy gyermeke 16 éves koráig,
-hozzátartozójának tartós, személyes gondozása esetén,
-a rehabilitációs szakértői szerv legalább ötven százalékos mértékű egészségkárosodását megállapította.

Amennyiben a munkáltatója a fenti szabályokat betartja, Ön nem sok mindent tehet, az utasítás megtagadása akár azonnali hatályú felmondást is eredményezhet.

A problémára nem kizárólag az általunk megírt válasz lehet a követendő példa, elképzelhető, hogy létezik más megoldás, a kérdés más nézőpontból való megközelítése.

A fenti témáról további kérdéseket olvashat, illetve kérdéseket tehet fel oldalunkon a www.onlinejogsebesz.hu weboldalon.

Ne feledje, joga van kérdezni!

Tisztelettel,
onlinejogsebesz.hu

Ha nem tudom fizetni a TB-t, kin hajthatják be?

Kérdés

Tisztelt Jogsebész!

Mit jelent, hogy a be nem fizetett egészségügyi járulék elmulasztása végrehajtást vonhat maga után? Nekem nincs semmi a nevemen, de másfél éve ezt nem fizetem, lévén munkanélküli vagyok. Mit tehetnek ilyenkor ellenem? Eltartott vagyok, semmi sincs a nevemen. Esetleg az eltartómon próbálják  behajtani?

Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A végrehajtás azt jelenti, hogy amennyiben Ön nem fizeti meg az elmaradt járulékbefizetési kötelezettségét, abban az esetben az adóhivatal végrehajtást kezdeményezhet, annak érdekében, hogy Öntől az elmaradt kötelezettséget beszedje. Amennyiben Önnek nincs semmiféle jövedelme, vagy vagyontárgya a végrehajtó vizsgálhatja, akkor hogyan és mi módon teljesíthető a kötelezettség. Amennyiben Ön eltartott, szükséges lenne tudni, hogy milyen okból kifolyólag. Amennyiben szociális alapon nem képes fizetni a járulékot kérheti annak átvállalását, akár az eltartója felé is. A problémára nem kizárólag az általunk megírt válasz lehet a követendő példa, elképzelhető, hogy létezik más megoldás, a kérdés más nézőpontból való megközelítése. A fenti témáról további kérdéseket olvashat, illetve kérdéseket tehet fel oldalunkon a www.onlinejogsebesz.hu weboldalon.

Ne feledje, joga van kérdezni!

Tisztelettel,
onlinejogsebesz.hu

Mikor jár a jubileumi jutalom a közalkalmazottaknak?

Kérdés:

Tisztelt Jogsebész!

Segítségüket, tanácsukat kérem az alábbi kérdésekben:
2014. októbertől 40 éves jogviszonnyal nyugdíjba megyek.
Jelenleg közalkalmazotti státuszban dolgozom 2012. októbertől, ahova áthelyezéssel kerültem köztisztviselői állásból.
1990-ben kerültem a helyi önkormányzathoz, ahol megkaptam sorban a 25, illetve a 35 éves jubileumi jutalmat is.
Az áthelyezésemet azzal az indokkal kezdeményezték, hogy az átszervezések (önkormányzati leépítés és oktatás átszervezése) miatt esélyes lehetek a leépítésre, tehát a legjobb az lesz, ha elfogadom az iskolatitkári állást.

Most azzal riogatnak, hogy nem vagyok jogosult a 40 éves jubileumi jutalomra, mivel az előző jogviszony nem számít bele mivel nem közalkalmazotti, a 25 éveshez is kellene még kb. 4 hónap közalkalmazotti jogviszony.

Úgy érzem, hogy hiba volt áthelyezést elfogadni, talán végkielégítés is szóba jöhetett volna, ami tudomásom szerint nem kevés.
Az áthelyezéssel kapcsolatban pedig úgy tudom, az magával viszi a jogokat.

Kérem tájékoztatásukat a jubileumi jutalommal kapcsolatban, illetve, milyen anyagi juttatásra számíthatok.
Nagyon várom válaszukat.
Lenne még egy kérdésem: felmentési idő alatt lehet-e munkát vállalni.
Köszönettel

2014. 04. 12.

Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A jubileumi jutalomba beleszámít a közalkalmazotti jogviszony előtt köztisztviselői jogviszonybvan eltöltött idő is. 40 év után 5 havi illetménynek megfelelő juttatás jár.
Felmentési időalatt nem lehet munkát vállalni, vagy legalábbis csak ugyanolyan szabályok szerint, mint egyébként a jogviszony időtartama alatt.

A problémára nem kizárólag az általunk megírt válasz lehet a követendő példa, elképzelhető, hogy létezik más megoldás, a kérdés más nézőpontból való megközelítése.

A fenti témáról további kérdéseket olvashat, illetve kérdéseket tehet fel oldalunkon a www.onlinejogsebesz.hu weboldalon.
Ne feledje, joga van kérdezni!

Tisztelettel,
onlinejogsebesz.hu

Ha határidőre nem fizetik ki a fuvardíjat, van-e áruvisszatartási jogom?

Kérdés:

Tisztelt Jogsebész!

Belföldi árufuvarozással foglalkozom. Az lenne a kérdésem, hogy ha határidőre nem fizetik ki a fuvardíjat, van-e áruvisszatartási jogom?

2014. 04. 11.

 

Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A 2013. évi V. törvény ( Új Ptk.) 6: 267§ rendelkezése alapján a fuvardíj és a költségek biztosítására önt törvényes zálogjog illeti meg. Ezen joga alapján   korábbi szerződésből még fennálló nem vitatott és lejárt követelését is megtérítheti.
A törvényes zálogjog alapján önt megilleti az áru visszatartási jog.

A problémára nem kizárólag az általunk megírt válasz lehet a követendő példa, elképzelhető, hogy létezik más megoldás, a kérdés más nézőpontból való megközelítése.

A fenti témáról további kérdéseket olvashat, illetve kérdéseket tehet fel oldalunkon a www.onlinejogsebesz.hu weboldalon.
Ne feledje, joga van kérdezni!

Tisztelettel:
dr. Csomós Lilla
ügyvéd
onlinejogsebesz.hu

Egyéni vállalkozó vagyok. Változott a számlaadási kötelezettségem?

Kérdés:

Tisztelt Jogsebész!

Egyéni vállalkozó vagyok, áfa körön kívüli adózó!

Online pénztárgép üzemel és az egyidejű számlakibocsátás és nyugtaadás után érdeklődőm, eddigiekben kettőpéldányos számlatömböt használtam és nyugtát hozzátűztem. Ez a forma maradhat így, vagy változott?

Válaszát előre is köszönöm!

Üdvözlettel

2014. 04. 10.

Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A számlaadási kötelezettség feltételei tudomásom szerint nem változtak.
„Az áfa adóalany az Áfa tv. számla adási kötelezettségre vonatkozó általános szabálya szerint köteles számlát kibocsátani a belföldön és ellenérték fejében teljesített termékértékesítéséről, szolgáltatásnyújtásáról a termék beszerzője, a szolgáltatás igénybevevője részére.” [áfa tv 159.§]

Mentesül az adóalany, azaz Ön a aszámlakiállítás kötelezettsége alól az alábbi esetekben:
„Áfával számítottan 900 ezer forint értékhatár alatt mentesül a számlaadási kötelezettség alól az adóalany, ha a terméket megvásárló, a szolgáltatást igénybevevő, olyan nem adóalany személy (ide nem értve a nem adóalany jogi személyeket), aki az ügylet ellenértékét – a teljesítés napjáig – készpénzzel, készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel, vagy pénzhelyettesítő eszközzel megtéríti, és számla kibocsátását nem kéri.” [áfa tv 259.§]
Az itt említett feltételek teljesülésekor azonban adóalanynak nyugtaadási kötelezettsége keletkezik.
A problémára nem kizárólag az általunk megírt válasz lehet a követendő példa, elképzelhető, hogy létezik más megoldás, a kérdés más nézőpontból való megközelítése.

A fenti témáról további kérdéseket olvashat, illetve kérdéseket tehet fel oldalunkon, a www.onlinejogsebesz.hu weboldalon.
Ne feledje, joga van kérdezni!

Tisztelettel:
onlinejogsebesz.hu

A Tesco rokkantparkolójában parkoltam és megbüntettek. Hatályos ott egyáltalán a KRESZ?

Kérdés:

Tisztelt Jogsebész!

Késő este sötétben, zuhogó esőben, rossz közvilágítás mellett, leparkoltam a Tesco parkoló rokkant parkolójában! Mire kiértem a rend őre ott volt és meg akart büntetni, én ez ellen tiltakoztam, mire ők elmentek ! 1 hét múlva kaptam egy 100 ezres csekket. Arra hivatkoznak, hogy a Tescóban a kresz szabálya él.

Utána néztem, hogy a közforgalom előtt nyitott parkolóban a rendőr, csak bűncselekmény észlelésekor, illetve a biztonsági szolgálat kérése esetén intézkedhet.

Tehát engem ott nem büntethettek volna meg, mert nem követtem el bűncselekményt, illetve a Tesco sem kért rendőri intézkedést (megkérdeztem).

A kresz csak akkor hatályos, ha karambol van a parkolóban. Azonkívül azt is hallottam, hogy nem elég útburkolati jellel felfesteni a rokkant parkolót, hanem parkolónként táblának is jeleznie kell azt !

Remélem tudnak megfelelően segíteni ! ( azt még megjegyezném, hogy tényleg nem láttam, hogy rokkant parkoló , mindkét szülöm rokkant így kártya is van , soha nem éltem vele vissza, hisz akkor most is kitehettem volna. Köszönöm válaszukat

2014. 04. 10.

Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Sajnos nem jó hírekkel szolgálhatok csak Önnek.

Mint köztudott, a KRESZ hatálya a közutakra és közforgalom elől el nem zárt magánutakra terjed ki. A Tesco parkolója semmiféleképpen nem minősül magánútnak, ha magánút is, akkor az a közforgalom előtt meg van nyitva. A magánútra való behajtást fizikailag is akadályozzák (pl. sorompó) vagy „mindkét irányból behajtani tilos, magánút” táblákkal jelzik, hogy az az útszakasz magánútnak minősül. Általában azt lehet elmondani, hogy a magánút valamilyen módon le van zárva, oda csak úgy nem is lehet behajtani. Most mindezt képzelje el Tesco parkoló esetében, ami magánútnak minősülne és senki nem hajthatna be. Abszurd.

Nem igaz az, hogy közforgalom előtt megnyitott parkolóban csak bűncselekmény elkövetése esetén vagy a biztonsági szolgálat felkérése alapján intézkedhet a rendőr. Benne van a nevében is, hogy az egy közforgalom előtt megnyitott terület, tehát közterület. Ez azt jelenti, hogy a KRESZ szabályai vonatkoznak a parkolóra is, mert az meg van nyitva a közforgalomnak, táblákkal, útburkolati jelekkel van ellátva, stb. Ilyeneket egy magánúton nem fog találni.

Fentiek alapján a helyszíni intézkedést megtevő rendőr jogosan járt el és a feljelentése alapján kiszabott büntetés is jogos. Az sem valós, hogy csak baleset esetén érvényesek a KRESZ szabályai egy közforgalom előtt megnyitott területen, parkolóban. A KRESZ szabályai csak a magánterületen (pl. egy kórház kerítésen belüli területe), illetve a járműforgalom elől elzárt magánúton történt balesetekre nem vonatkoznak. Egyébként magánterületre szabálysértés vagy bűncselekmény elkövetésekor, annak megszakítása, megelőzése érdekében bemehet a rendőr.

A mozgáskorlátozott személy szállító járművek részére fenntartott parkolóhelyekkel jelöléseivel kapcsolatban a következőket tudom elmondani.
Az útburkolati jelek tervezési és létesítési előírásairól szóló 11/2001. (III. 13.) KöViM rendelet 16.7 f) pontja szerint az útburkolaton feltüntethető a mozgáskorlátozottak jelképe, mely értelmezésem szerint annyit takar, hogy az nem kötelező a tábla kihelyezése mellett.
A KRESZ 18. § (7) bekezdése egyértelművé teszi a válaszomat: a mozgáskorlátozottak gépjárművei részére fenntartott várakozóhelyet jelölő ábra útburkolati jelként önállóan is alkalmazható.
Röviden összefoglalva: ha külön, ha együttesen alkalmazzák a táblát és az útburkolati jelet, az minden formában szabályos.
A mozgáskorlátozott igazolvány használatával kapcsolatban szeretném jelezni, hogy ha Ön nem szállít mozgáskorlátozott személyt, és a más nevére szóló igazolványt kitéve parkol le egy mozgáskorlátozott személyt szállító járművek részére fenntartott parkolóhelyen, akkor bűncselekményt követ el.
A problémára nem kizárólag az általunk megírt válasz lehet a követendő példa, elképzelhető, hogy létezik más megoldás, a kérdés más nézőpontból való megközelítése.

A fenti témáról további kérdéseket olvashat, illetve kérdéseket tehet fel oldalunkon a www.onlinejogsebesz.hu weboldalon.

Ne feledje, joga van kérdezni!
Tisztelettel,
onlinejogsebesz.hu

Eladhatjuk úgy a házunkat, hogy az egyik tulajdonos nem egyezik bele?

Kérdés:

Tisztelt Jogsebész!

Egy ingatlannal kapcsolatos problémámban szeretnék Önöknek kérdéseket feltenni.
A helyzet a következő:
A családi házunkról van szó,melynek összesen 4-en vagyunk tulajdonosai. Édesapámé a fele és a haszonélvezeti jog, a két bátyám és én a másik felét örököltük ,amikor édesanyám elhunyt.
Jelenleg a nagyobbik bátyám lakik az ingatlan felében, a ház másik fele nincs használva, édesapám úgymond miatta nem tudja érvényesíteni a haszonélvezeti jogát.
A másik bátyám elhatározta, hogy megvásárolná ezt a családi házat, tehát kifizetne mindenkit.
Egyébként mindannyian (édesapám, tesóm és én is) külön-külön albérletekben élünk a házban élő bátyám összeférhetetlensége miatt.
Édesapám és természetesen én is beleegyeztem a házeladásba, tehát hogy a tesóm megvegye, de nyilván a házban élő testvérem nem.

Kérdésem az lenne Önöktől, hogy így is megvalósulhat-e a házeladás, hogy a testvérem nem egyezik bele? Ha igen, akkor hogyan kell elindítanunk az ügyet? Hogyan kötelezhetjük őt tulajdonrésze eladására? Hova kell mennünk először, melyik hivatalos szervhez? Milyen teendőink vannak (gondolok itt a tulajdonlap kikérésére,stb.)?

Válaszukat előre is nagyon szépen köszönöm!
Üdvözlettel.

2014. 04. 09.

Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A törvény szerint egyik tulajdonostársat sem lehet attól elzárni, hogy a tulajdoni illetőségének megfelelő ellenértékhez jusson.

Ez a tulajdonostársak között elsősorban a közös tulajdont megszüntető szerződés útján lehetséges, azonban, ha valamelyik tulajdonostárs – mint esetünkben – erre nem hajlandó, akkor a bíróságtól kell kérni a közös tulajdon megszüntetését.

A bíróság ilyen esetben a perben ingatlanforgalmi szakértőt rendel ki, aki a szakvéleményében megállapítja az ingatlan értékét, majd ennek figyelembe vételével állapítható meg az egyes tulajdonostársak vonatkozásában a tulajdoni illetőségük értéke – figyelembe véve az egyes illetőségeket terhelő haszonélvezeti jogot is – amelyet kézhez kaphatnak, illetőleg a jelen esetben amennyit a többi tulajdonostárs illetőségét megváltó tulajdonostársnak kell fizetnie.
Ha olyan ingatlan közös tulajdonát kell megszüntetni, amelyben az egyik tulajdonostárs benne lakik, akkor a perben megállapított, neki járó megváltási ár letétbe helyezésével egyidejűleg őt az ingatlan elhagyására kötelezi a bíróság.

Amennyiben az elhagyásra kötelezés a bennlakó jogos érdekét sértené – például nincs hová mennie, s nincs lehetősége lakásmegoldást keresni még a kézhez vett megváltási ár birtokában sem – a bíróság a részére a tulajdoni hányadával arányos használati jogot alapít az ingatlanban, azzal, hogy a részére járó tulajdoni ellenérték a használati jog értékével csökken.

Megjegyzendő, hogy most is jelentősen nagyobb illetőséget használ, mint ami őt megilletné, így a többi tulajdonostársat már most is túlhasználati díj illetné (nem is beszélve az édesapjuk haszonélvezeti jogáról, amelynek alapján az illetőség használata elsősorban őt illetné, a tulajdonost csak annyiban, amennyiben a haszonélvező arra nem tart igényt). Egy ilyen per előkészítése és a tulajdonostársak érdekeinek megfelelő irányítása szakértelmet kíván, így azzal célszerű ügyvédet megbízniuk. Ebben az esetben minden szükséges előkészületet – mint amilyen a tulajdoni lap beszerzése is – az ügyvéd meg fog tenni az Önök érdekében.

A problémára nem kizárólag az általunk megírt válasz lehet a követendő példa, elképzelhető, hogy létezik más megoldás, a kérdés más nézőpontból való megközelítése.

A fenti témáról további kérdéseket olvashat, illetve kérdéseket tehet fel oldalunkon a www.onlinejogsebesz.hu weboldalon.
Ne feledje, joga van kérdezni!

Tisztelettel,
dr. Ócsai József
ügyvéd
onlinejogsebesz.hu