Örököltem, de elbirtoklással vádolnak. Mit tegyek?

by dropi

Tisztelt Jogsebész!

Segítségét szeretném kérni föld ügyben. Röviden leírom hogy mégis tudják miről van szó. A nagyszülőktől, anyukám után örököltem egy darab földet. Ami csak most március 20-án lett el hagyatékolva. A szüleim anya 1998, apa 2008-ban hunyt el. A póthagyatékon elfogadtam az örökséget,de még jogerőre nem emelkedett. Most kaptam egy levelet hogy elbírtoklás miatt pert indítottak ellenem. Az indok hogy ők használják 16 éve. És hogy megvásárolták, tanukkal tudják bizonyítani. De adásvételi szerződés nincsen. Anyukám halála után még 2 évig Apukám használta a földet, Kérdésem az lenne ez zsebszerződés-e?És hogy lehet elbirtokolni a földet mikor még nem volt elhagyatékolva? Igaz mi a testvéreimmel együtt el is felejtkeztünk , hogy van ez a föld, mert semmi papírunk nem volt róla. A hagyatéki tárgyaláson a közjegyzői díjat kifizettem. Ellenjegyzést akkor nem adtak be. És most bepereltek bennünket amiért örököltünk, és a perkölséget is nekem kell fizetnem . Most hogy elhagyatékolták a földet, de még nem került a nevemre, lemondhatok -e az Állam javára? Kérem adjanak tanácsot hogy mit csináljak?Kell-e fellebbeznem?Vagy ha nem teszek semmit, akkor mi történik? Nekem nincs rá pénzem hogy ügyvédet fogadjak, megváltozott munkaképességű vagyok nincs, csak minimális jövedelmem.

Előre is köszönöm a válaszukat.

Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az 1959. évi IV. törvény (régi Ptk.) alapján elbirtoklás útján megszerzi az ingatlan tulajdonjogát, aki azt sajátjaként 15 éven át szakadatlanul birtokolta. Egy ingatlan tulajdonjogának elbirtoklás útján történő megszerzésének feltétele, hogy a teljes ingatlanra fennálljon az elbirtoklás. Ha csak az ingatlan egy részét birtokolta valaki, akkor még csak esélye sincs a tulajdonjog elbirtoklás útján történő megszerzésére. Amennyiben édesanyja 1998-ba bekövetkezett halálát követően édesapja még 2 évig használat a földet, az azt jelenti, hogy szakadatlanul 15 éven keresztül senki sem birtokolta azt megszakítás nélkül. Az ön ingatlan ügyében egyébként a régi Ptk. szabályait kell alkalmazni, mivel arra az időszakra hivatkozik az a fél aki elbirtoklással történt tulajdonszerzésre hivatkozik. Javaslom egyébként körülnézni az ingatlanon és a per során is oda kijárni, hiszen ön az örököse. Fontos kérdés, hogy melyik Ptk. rendelkezései a hatályosak ebben az ügyben, mivel az új Ptk. (2013. évi V. tv.) tartalmaz egy olyan rendelkezést, hogy amennyiben valaki úgy birtokolja más ingatlanát, hogy rendelkezik egy adásvételi (ajándékozást, más tulajdonszerzésre irányuló) szerződés kellékeit tartalmazó szerződéssel, amely azonban valamilyen okból nem alkalmas ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre, akkor az elbirtoklás akár 5 év is lehet. Ez a rendelkezés önnek nem jó. De a perben végig arra kell hivatkozni, hogy erre az ügyre a régi Ptk. hatályos. Az elbirtoklással történt tulajdonszerzést az erre hivatkozó személynek kell bizonyítania és a bíróságnak kell jogerős végzésében erről határoznia.

Kérem, hogy keressen tanúkat annak megcáfolására, hogy az aki beperelte önt, mint örököst az elbirtoklás jogcímen szakadatlanul, jóhiszeműen és háborítatlanul birtokolta az ingatlant. Javaslom megkeresni az ingatlan szomszédos tulajdonosait is hátha van aki ön mellett tanúskodna. Gondolom egyébként, hogy az egyik szomszédos ingatlan tulajdonosa kezdte el az önök ingatlanát jogosulatlanul használni. Ha Ön tanúkkal vagy más módon tudja bizonyítni, hogy 15 éve nem birtokolja szakadatlanul az önt beperlő személy az ingatlant, akkor nem fogja ön ellen az elbirtoklási pert megnyerni. A hagyatékátadó végzés ügyében pedig érdeklődnie kellene a közjegyzőnél, hogy miért nem emelkedett még jogerőre a végzés.

Ha már megvolt a hagyatéki tárgyalás és ott a közjegyző már meghozta a végzést, akkor csak azért nem kapta meg a végzést, mert csak akkor válik jogerősség ha azt 30 napon belül nem támadja meg senki. A jogerős hagyatékátadó végzés már csak perrel támadhatja meg, tehát ha ott nem mondott le a Magyar Állam javára és már meghozták a végzést, akkor már nem is fog tudni arról lemondani. Az ön által leírtak alapján én nem látom megalapozottnak az elbirtoklást – perszer nem ismerem az ügy összes előzményét és körülményét – én megpróbálnám az elbirtokló ellen megnyerni a pert és utána akár értékesítheti is azt annak aki elbirtoklás útján ingyen szeretné öntől megszerezni. Javaslom először keressen tanúkat mindenféleképpen igaza bizonyítása érdekében! Egy peres eljárásban kérheti a bíróságtól, hogy rendeljen ki önnek pártfogó ügyvédet anyagi lehetőségeire való tekintettel, aki a peres eljárásban ingyen dogja az ön képviseletét ellátni. A problémára nem kizárólag az általunk megírt válasz lehet a követendő példa, elképzelhető, hogy létezik más megoldás, a kérdés más nézőpontból való megközelítése. A fenti témáról további kérdéseket olvashat, illetve kérdéseket tehet fel oldalunkon a www.onlinejogsebesz.hu weboldalon.

Ne feledje, joga van kérdezni!

Tisztelettel:

dr. Csomós Lilla

ügyvéd

onlinejogsebesz.hu